Wattafák, avagy káromkodjunk szépen!

Beszéljünk most a beszédről. Ugyanis, mint tudjuk, nyelvében él a nemzet. Sajnos egyre rondábban élünk, stressz és trársai, a csapból is ez folyik.
A feszültséget pedig igenis le kell vezetni. Mondjuk ki bátran azt a kacifántos mikkamakkát, ami a szánkra jön, mormoljunk vagy üvöltsünk, lényegtelen. És hol van itt a kultúra? Jó kérdés, hisz a suliban, vagy a munkahelyen moderálnunk KELL magunkat. Ezt várja mindenki, ezt csináljuk. Csináljuk?! Csináljuk!
Mert ritka szép nyelv a magyar: kifejező. Valóban mondhatjuk, hogy k***aanyád, de mennyivel szebben hangzik hogy "feslett erkölcsű nőági felmenő". Vagy pedig: lóf***t a s****be helyett "egy nemes pejnek hengeres szerve ereszkedjen fenekedbe". A tartalom ugyanaz, mégse kiborítóan ronda e szavak egymásutánja. Megeröltető és gondolkodni kell rajta. Hosszabb. Rohanó világunkban álljunk meg egy szóra. Egy szebb, magyar szóra; programozzuk át agyunk. Tanuljunk nagyanyáinktól, akik úgy szitkozódtak, hogy "A kutya ugassa meg!".
Persze a modernizációnak is vannak jó oldalai, a What the f**k wattafákká szelidítése-"magyarítása". Jópofa, jól hangzik, tudják mire gondolunk. Írásbeli "w"-je az eredeti angolra emlékeztet.
Tehát, ha kérhetem ,káromkodjunk szépen. Egy kis (nyelvi) kreativitás, és megoldható. Minden megoldás érdekel.

Internet nélküli világ - Igen, létezik!

Mielőtt bármihez is hozzákezdenék, először is bocsánatot kérek mindenkitől, aki már több mint három hónapja várja a bejegyzést.

Tehát a világ, háló nélkül... kisebb és nagyobb egyszerre.
Nem nézzük a youtube-t. Nem lógunk a facebookon, nem MSN-en kommunikálunk. Nincsenek online filmek és letölthető dalok.

A TV-t nézzük, benne a helyenként idegesítő, helyenként vicces és jópofa reklámokkal, amik pont akkor szakítják meg a filmet, amikor a legizgalmasabb rész következik. Face to face beszélünk a másikkkal, halljuk, nem csak hallani véljük a hangját, közben látjuk a szemét, minden rezdülését , és tudjuk, hogy gondolja, amit mond. Megérinthetjük egymást igazából.
A legújabb, vagy éppen egy régi-régi slágert dúdolgatva sétálunk végig a főutcán, az emberek ébrednek, vagy épp a reggelijüket fogyasztják a talponállóban, míg mi beállunk a sor végére a tejesnél. A nagy melegben egy flakon ávizet nyom kezünkbe a közterület-fenntartó.
Elámulunk az utcazenészen. Tehetséges, CD-t érdemelne. Nem akarja. Ő csak játszani akar. Nem turistalátványosság. Rockzenész. Egy másik dobját püfölve sámándalokat énekel. Szintén elképesztő. Jamelne bárkivel.
És az utcabálon megtörténik a CSODA. Hogy az a másnemű, akit öt éve szúrtunk ki magunknak, nem vesz semmibe, és nemhogy nem vesz semmibe, tetszünk neki és hazakisér. Néha egy buta poénnak köszönhetjük életünk legklasszabb dolgát. Egy buta poénnak, amit akkor , ott nem gondoltunk komolyan.

A net nélküli világnak színe, szaga van. Egy hely, ahol minden megfogható, a távolság tényleg óriási, vagy éppenhogy nem létezik.

Az első téma

A szerző kb. egyhónapos távollétre kényszerül, még mielőtt elkezdhetné az egészet. Mi más várhat rátok tehát, mint az internet nélküli világ szubjektív bemutatása?